És igen, megjöttek a koalák az állatkertbe!
De még mielőtt megláttuk volna, szerdán apa szabadságon volt, ahol saját ügyeit is intézte (jogsimegújításhoz orvosi vizsgálatok) + bébiszitterkedett is, mert Móni meg azt intézte, hogy mostantól kevesebb pénzt kaphassunk (más néven "gyest"). A héten így négyszer voltak a gyerekek állatkertben...
A hétvégi volt az izgi (legalábbis apának), ugyanis akkor néztük meg tömegben (szombaton fél 11 körül) és nem tömegben is (vasárnap közvetlen nyitás, 9 óra után) a koalákat. Nagyjából nem csinálnak semmit, de ezt sikerült fel is vennem (0:23-nál jön az izgalom!!!):
Itt egy kép is egyikükről (van hűtőmágnesünk is róla!):
Megismerkedtünik Esztella Nemtomkicsodával is a koalaház mellett:
Egyre jobban szeretik a Bagolyvárban lévő tornyot. Annyi, hogy apának is fel kell mennie oda, ami nem túl könnyű a bejárat mérete miatt. De legalább készült fotó arról, hogy mit érdemelnének néha a kis hóhányók:
Ez pedig itt a bejárat a toronyba (alatta egy meredek vaslétra, de ez őket nem zavarja nagyon...):
Ez viszont már maga a Művészet:
Vasárnap hazafelé, amikor a zebrán átmentünk még egy autókoccanást is sikerült megnéznünk (a 3. autó nem állt meg a 2. után, akik átengedtek minket a zebrán, pedig mindegyik lassan ment...) Az alagútazás viszont most már tökélyre lett fejlesztve...
Vasárnap este villámlátogatáson volt nálunk Zita (BokrosnéDrFodor) és elhozta a kislányát is. Viszonylag nehezen tudtak vele játszani a gyerkőcök, mivelhogy még negatív az életkora :) De Zitát nagy örömmel fogadták (mint ahogy mi is).
De még mielőtt megérkezett, a kölkök kitaláltak egy újabb nagyon izgi játékot. Mert nagyon szellemesek (sajnos a fényképezőgép éppen lemerült, pedig hosszan játszották ezt):