Szerdán délelőtt volt egy nagy Dagályozás. Viszonylag korán mentünk, úgyhogy a tömeget beelőztük, a vihart meg aztán méginkább. Nagyon élvezték megint! A vihar alatt viszont már otthon aludtak.
Csütörtökön megnéztük, hogy mi maradt a Városligetből. Már a játszótérre is izgi volt az eljutás a kidőlt fák és letört ágak miatt. Dél körül viszont elaludtak a babakocsiban, úgyhogy hosszú idő óta most először szabad levegőn aludtak. Délután érkezett Lenke és persze Zita, hiszen még mindig "egyben" vannak. (de már nem sokáig...) A gyerekek nagyon örültek a látogatásnak, úgy néz ki, hogy eléggé felszabadulnak, ha Zita jön :)
Ezt csak úgy:
Szombaton a nagybevásárlás után a Benczúr közben játszottunk, utána már csak otthon volt a szokásos pucéron szaladgálás.
Vasárnap viszont reggel elmentünk a Budaörsi reptérre nézelődni. A hangárokba is bementünk, láttunk felszállni és leszállni is gépet és találtunk egy kis kiállítást is, ahol be voltak zsúfolva mindenféle harci járművek.
Visszafelé még beugrottunk a Kopaszi-gátra, ahol kiderült, hogy éppen Oriflame családi nap van. Így hát azt is megnéztük. Kárász Eszter mesezenekara volt ott és mindenféle játékok.
Meg Rétesvonat:
Délután pedig triciklizés volt a Spar parkolójában, az olyan jó kis triciklizős pálya (meg tiszta beton, úgyhogy az elesések is jól meglátszanak, pl. Marcinak...) Fontos infó, hogy Marci már hónapok óta tudja hajtani a pedállal önállóan a triciklit! Julcsinak is sikerül néha-néha, lejtőn lefelé meg aztán nagyon! :)