4 nap a Balaton-felvidéken vagyis inkább a Balatonon:
Csütörtökön délelőtt nekiindultunk az északi partnak, majd egy rövid Tihanyi-félsziget kitérő után Örvényesen kipróbáltuk a szabadstrandot. Ez egy pici strand, sok évvel ezelőtt biciklivel éjszaka érkeztünk a strand melletti nagyon pici kempingbe és másnap ott lubickoltunk. Most már négyesben tettük ezt. A gyerekeknek nagyon tetszett a természetes víz, igaz nem volt homokos part, csak amolyan balatoni lépcsős, de bent már nagyon lubickoltak. A víz nem volt nagyon meleg, de ők bírták. Késő délután megérkeztünk Zalahalápra, a szőlőhegyre, a szálláshoz. Miénk volt a teljes két szintes, 4 szobás ház, igaz, hogy csak egy 4 ágyas szobába vackoltuk be magunkat, hogy lássuk hogyan bírják az éjszakát a picik. Marci leesett, hiába volt az ágya szélén a Juli ágyának fejtámlája "leesésgátlóként". Nagyot nyekkent, de nem lett semmi baja.
Pénteken kinéztünk egy nagyon jó strandot, ahol viszont már volt úgynevezett "lidó", azaz homokos, sekély part, ahol a gyerekek nagyon ügyesen tudnak pocsolni, beleszaladni a vízbe és egyebek. Ez az Ábrahámhegyi strand volt. Álmosak voltak, de mégsem aludtak, visszamentünk a szállásra, de nem sikerült elaludniuk. Délután felmentünk a Badacsonyra és onnan néztünk szerteszét (a Szegedy Róza háznál), aztán hazafelé benéztünk még Tapolcára a Malom-tóhoz. Nagyon jó hangulata volt, volt egy játszótér is, de a halacskák és a víz is nagyon tetszettek nekik.
Szombaton visszatértünk Ábrahámhegyre. Délután viszont megpróbáltuk a szálláson az alvást, sikerült is, úgyhogy már csak elég későn mentünk csavarogni Szigligetre, a strandra. Itt már nem úszkáltunk, csak a parton sétáltunk, illetve egy picit belegázoltunk a vízbe is, plusz játszóterezés is volt ott. Este kb. 10 körül értünk haza és nagyjából akkor érkeztek új vendégek is a földszintre.
Vasárnap folytattuk a fürdőzést a jól bevált strandon, de onnan már hazafelé vettük az irányt. Autóba beszállástól kiszállásig (2,5 óra utazás) végig aludtak. Otthon persze még elég sok hancúrozás volt, mert elég korán indultunk (a csúcsforgalmat elkerülendő).
Éééés képek:
Még az indulást megelőző nap:
Örvényesen a játszón:
Rozmárok Ábrahámhegyen:
A Badacsonyon:
Tapolca:
A teraszon lefelé:
Theodora Quelle (Kékkút) szélben:
Kilátás a teraszról:
Reggeli kép:
Szigligeti strand:
Szállás a hegyen:
Úszógumi felfújás a sátorban:
Balatoni emléktárgy:
Kislibák a víz felé:
Riszálom úgyis-úgyis:
Vízben:
Fent és lent (közben visítozás):
És végül lubickolós videó: