Ezen a hétvégén is náthával kezdtünk, miután csütörtökön elkezdett Marci szipogni. Az orrszívó porszívó használata nagyon profin megy már, simán kiszívják maguknak, ha bekapcsoljuk a berendezést.
A lényeg, hogy szombaton és vasárnap is játszózás volt délelőtt, délután meg alvás és tunyulás. Szombaton csak a Bajza utcáig jutottunk, ami nagyon közel van, de itt is jól érezték magukat. Vasárnap viszont kipróbáltuk a trolizást az új babakocsival. A Kossuth térig mentünk, ami azt jelentette, hogy a Szabadság téri játszótereken rohangáltunk fel-alá.
Szombaton miután túladtunk a jó állapotban megmaradt ikeás kiságyon, még elszaladtam Gabiékhoz, akiktől nagyon sok mindent kaptunk. Már megint. A játszószőnyeg volt az oka, hogy egyedül kellett mennem, de nagyon bejött a kölköknek, azóta is azon rohangálnak és brümmögnek a járművekkel.
Hétfőn viszont orrfolyás ide, köhögés oda, elmentünk Dobogó-kőre kirándulni. Kezdetben hideg volt, majd dél körül már elég jól bemelegedett az idő, a gyerekeknek nagyon tetszett az erdő és néhány helyen a lépcsőzés és a botok és a bogarak, amiket útközben találtak.