Az elmúlt hétvége sem telt el esemény nélkül, mert szombaton újra Nagykovácsiban voltunk, ahol búcsú volt és népi játékokat próbáltunk ki, aztán volt bábszínház, miközben Juli betolta a szokásos vattacukor adagját:
Vasárnap pedig a Várkert Bazárt néztük meg. Azt hittük utána még megyünk kicsit túrázni, de annyi helyen lehet ott kószálni a Bazáron belül, hogy eltelt az idő. A Mária téri játszótérre még bementünk, Móni még nem látta, úgyhogy bemutatták neki az ökröcskék.
Ezen a héten apa szabadságon volt, hétfőn délelőtt elmentünk hármasban az Ikeába, ahol úgy gondoltam, hogy kipróbáljuk a játszóházat 1 órára. Nem voltak sokan, korán is mentünk, úgyhogy azt gondoltam nem kell aggódni. Kb. 15 perc volt, míg kitöltöttem a papírokat és levettük a cipőt. Bementem venni néhány dolgot a boltba, de 10 perc múlva hallottam azt, amin mindig röhögtünk, amikor az Ikeában jártunk korábban: "Bódi Márton és Júlia várja szüleit a játszóházban!" Lélekszakadva rohantam vissza, kiderült, hogy csak ki akartak jönni, mert nem tetszett nekik valami (a néni...) Utána persze végigőrjöngték a bevásárlást... Délután pedig jöttek beszerelni anya régi álmát, a zuhanykabint :)
Kedden Paskál strand, szerdán Római strand, ahol velünk együtt összesen heten voltunk. Nagy élmény volt!!!
Miután a Rómain Marcinak teljesen elkopott a lábán a hüvelykujjairól az ujjlenyomat, úgy döntöttünk, hogy csütörtök szünnap lesz (a Tescoban találtunk kb 2 ezer Ft-os Lego-t 322 Ft-ėrt, valszínűleg elírtak valamit, de csak 3 db volt belőle, azt mind megvettük...)
Pėnteken viszonylagos hideg reggelen elmentünk a Pünkösdfürdői strandra. Megkėrdeztük, de ki is volt írva: a gyerekmedence 21 fokos... Gyorsan átmentünk a Rómaiba megint. Most többen voltak, mint szerdán, de nem voltak sokan + mentek az élményelemek, amiből apa kedvence, a sodrófolyosó a gyerekek kedvence is lett.
Szombaton a Daruka család új rezidenciáját tekintettük meg. A kezdeti megszeppenés után hamar feltalálták magukat, úgyhogy ment a játèk ezerrel! Este otthon az ablakból megtekintettük a tűzijátékot is.
Vasárnap még kiugrottunk a városligeti buliba vonatozni...